Néhány évvel ezelőtt egy barangolás alkalmával jutottunk el először Mátraalmásra.
Annyira megfogott minket a hely varázsa, hogy rögtön azt éreztük, valamiképpen szeretnénk ide tartozni.
Sokszor jártunk vissza, ismerkedtünk a faluval, benne a helyiekkel. Imádtuk a friss levegőt, az erdőt, a patakokat. Sétáltunk, bicikliztünk, gombásztunk. Nem tudtunk betelni a kilátással, a csenddel és nyugalommal.
Aztán jött egy lehetőség és egy pillanatra sem haboztunk. Megvettük a házat, amit sok-sok munkával és áldozattal Almás Tanyává formáltunk. Elsősorban a magunk örömére, de méretei és tulajdonságai alapján arra is alkalmas, hogy ezt az élményt megoszthassuk másokkal is. Akár Önnel, Önökkel is. Várjuk szeretettel!

Mátraalmás

Az egykori Szuhahuta, mai nevén Mátraalmás 500-600 m magasan található és a Köves-orom, Galyatető és a Galyavár övezi. Német, morva, szlovák, lengyel betelepülők a XVIII. században alapították.

A falu lakosainak száma 1930-ban közel 450 fő volt, mára már alig 35 fő maradt a faluban.

A településen mai napig is fellelhető két műemlék: egy népi jellegű tölgyfa feszület és a harangláb.

A bájosan kialakított faluközpont padokkal, hintával, ivókúttal, erdei színpaddal, játszótérrel várja az ide látogatókat.

A innen alig 150 m-re található a focipálya, kiépített közösségi grillsütővel, asztalokkal.

Galyatető

A nemrégiben felújított Galya-kilátó a Galya-tető egyik csúcsán, a 955 méter magas Péter hegyesén áll.

Az Országos Kéktúra útvonalán található, így igencsak népszerű kirándulóhely.

Töltődj fel a természettel

túrázz

biciklizz

kirándulj

...vagy csak gyönyörködj a kilátásban